Megérkezett és olvasható már magyarul is Ben H. Winters trilógiájának második része, a Végső ígéretek. Nagyszerű borító, keményebb történet és az aszteroida egyre közelebb és közelebb érkezik a Földhöz, a becsapódás elkerülhetetlennek tűnik.
Hank Palace nyomozó állása megszűnt, céltalanul tengetné az életét, ha nem bukkanna fel gyermekkorából a régi bébiszittere, aki húgára és rá is vigyázott. A nő férje eltűnt és arra kéri, találja meg neki. Palace pedig ígéretet tett és élete árán is betartja azt.
Winters világvége krimijére rá kell hangolódni, nincsenek felesleges sallangok, nem lehet olvasás közben elkalandozni. De nem kell aggódni, néhány oldal után beszippant minket a világa és megyünk Hankkel a széteső civilizáció romos útjain keresztül Brett Cavatone nyomait felgöngyölítve. A főhőssel együtt szenvedünk, vívódunk a „normalitás” és az őrület határán, mert Hank Palace megőrülne, ha nem lenne célja. Az, hogy nyomozzon egy eltűnt ember után lehetetlen küldetésnek tűnik a felbolydult világban, amikor a legváratlanabb pillanatban tűnnek el otthonról az emberek és mennek megvalósítani régi álmaikat. Hank Palace hasonlít a klasszikus nyomozókra, tántoríthatatlan, nem tudja semmi sem befolyásolni a belső értékrendjét, de Winters egy fokkal azért jobban árnyalja szereplőjét, mint a nagy elődök, érezhető, mennyire esendő és mekkora küzdelem árán képes megtartani önmaga civilizált belső értékeit.
És a pokol első jele majd az lesz, ha elzárják a vízcsapot.
A trilógiát az Agave Könyvek adja ki, Orosz Anna fordította, a borítót meg Kuszkó Rajmund tervezte. Az arcon csillogó csillagok és a szemként suhanó üstökös képe nagyon ütős, miközben a háttérben kirajzolódó város égboltját tűz emészti.
A második rész erősebb, magával ragadóbb, delejesebb történet és még mindig nem tudni, hogy milyen végkifejletet ad nekünk az író, számíthatunk happy endre, vagy ebbe a stílusba nem fér bele, nincs értelme reménykedni. Ősszel majd megtudjuk hogyan zárta le (angolul nem olvasunk előre:), mert akkor várható a zárás magyarul!