Mi győzte meg Ryan Goslingot?

Szárnyas fejvadász 2049
Szárnyas fejvadász 2049

Minden filmnek megvan a maga története.

 

 

És mindig utólag derül ki, hogy hányféle véletlenen keresztül lett az, ami lett. Ez még az olyan hatalmas produkciók esetében is igaz, mint a Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049, hazai bemutató: október 5.).

 

Mára például úgy tűnik, senki más nem lehetne a fejvadászok új generációjának képviselője, mint a Harrison Ford örökébe lépő Ryan Gosling… pedig kevésen múlt, hogy nemet mondjon a felkérésre. Első reakciója ugyanis az volt, hogy egy klasszikust nem szabad folytatni, és a remake-ek ritkán sikerülnek. De aztán…

– Az hozta meg a fordulatot, hogy magával Ridley Scott-tal találkozhattam – mesélte az új fejvadász újságíróknak. – Éppen akkor írták az új részt. Az azért elgondolkodtatott, hogy ő nemcsak jóváhagyja a folytatást, hanem aktívan részt is vesz a létrehozásában. Ráadásul az eredeti írót, Hampton Fatcher-t is bevonták, és végül megmutatták Harrison Ford-nak, aki rábólintott. Úgy éreztem, én túl kicsi figura vagyok hozzájuk képest, hogy kételkedni legyen jogom. És belelkesedtem…

Az első nyilvánosságra került kritikák pedig egyetértenek: mestermű született, amely egy új legenda alapját vetheti meg.

 

IC Press

Tags: