A Halálos iramban 9. előzetese igen jó számokat hozott

Durva, mennyi klikket hozott egy nap alatt a Halálos iramban 9. részének előzetese

 

Nagyon odavágott a Halálos iramban 9. előzetese

 

Bevált a számítás. A Halálos iramban 9-et nagyszabású koncerten ünnepelték Amerika legnézettebb sporteseménye, a Super Bowl előtt, a közepén levetítették az előzetest is, s nyilván ennek eredményeként is a csaknem négy perces klip egy nap alatt 440 millió kattintást ért el a közösségi médiában (YouTube, Twitter, Facebook). A Halálos iramban 9. emellett 50 százalékkal nagyobb jegyelővételt produkált, mint az előz rész, a Halálos iramban 8. Magát a koncertet 12 millióan nézték livestreamen.

A RelishMix felmérése szerint a Super Bowlt követő 24 órában az Halálos iramban 9. rövid (félperces) és hosszú előzetese együttesen 110,9 millió kattintást ért el a közösségi médiában, ezzel az összes bemutatásra váró szuperprodukció beharangozóját fölényesen maga mögé utasította.

 

(Fast &Furious 9 – hazai bemutató: 2020. május 21.)

 

Tags: